I. fejezet: Minden elkezdődik valahogy

Itt is az első fejezet, jó olvasgatást!


Hello, a nevem Joulie Preston( hivatalosan Jouliet, de ezzel az őrületbe lehet kergetni ). Gimibe járok, immár 1 éve. Hááát... Mit mondjak, nem vagyok túl népszerű a fiúk körében, még soha nem volt barátom... Inkább csak jó haverként tekintünk egymásra. Lelki szemetes típus vagyok, mindenkit meghallgatok, aztán öntöm belé a lelket. Nőiesen öltözködöm( lehet, hogy csak az én rögeszmém, de ha már nő vagyok, nézzek is ki úgy ), de otthon inkább ne akarjatok látni! Legjobb barátnőm Linda Evans, aki a rögös ellentétem. Zárkózott, nehezen ért szót az emberekkel, nagyon félénk típus. Na jól van, ennyit rólam!
A reggelem most is úgy kezdődött, ahogy szokott. Anyum megint azzal keltett, hogy felkapcsolta a villanyt, és hát hogy is ne a szemembe kell világítania annak a nem mondom milyen lámpának! Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és megálltam a szekrényem előtt. Általában ezt szoktam csinálni, azon gondolkodva, hogy egy göncöm sincs, közben tele van a ruhásszekrény. Gyors felöltöztem, és elindultam. Szokásom szerint megint megint korán ott voltam, mert tanítás előtt mindig beszélgetni szoktam Lindá-val, a barátnőmmel. Odaértem, és Linda valahogy nagyon boldognak látszott. Meg is kérdeztem tőle:
-Szia Linda, mi ez az arckifejezés?
-Mármint melyik?-kérdezte, és hülyébbnél-hülyébb fejeket vágott. Nevetve válaszoltam:
-Boldognak látszol, csak nem bepasiztál? Már évek óta nem láttalak ilyennek reggel!( általánosba is együtt jártunk )
-Nem, dehogy! Képzeld, nyertem két jegyet a One Direction következő koncertjére!
-Hurrá.-mondtam flegmán. Linda oda volt azokért a nyálas ficsúrokért. Jó, beismerem, a zenéjük annyira nem rossz, de a képüktől elhányom magam...
-Jó, tudom, hogy nem szereted a One Direction-t, de azért nem kell ennyire flegmán viselkedned!--mondta Linda egy kicsit idegesebben.
-Oké, ott a pont. Bocsi, de nem értem, mit szeretsz bennük ennyire!
-Hát először is a zenéjüket, és a kinézetüket, na és nem utolsósorban...-ennél a pillanatnál éreztem, hogy ezt nem kellett volna mondanom... Aztán hál' Istennek a csengő félbeszakította Lindá-t, és láttuk, hogy a tanár eléggé igyekszik. 'Jobban tesszük, ha mi is így teszünk'-gondoltuk. De mielőtt a helyünkre értünk volna, Linda megkérdezte:
-Joulie, ugye eljössz velem a koncertere?
-Ezt felesleges volt megkérdezned!-mondtam.
-Szóval akkor igen?
-NEM! És ne is próbálj meggyőzni!
-Oké...-mondta, és az óra elkezdődött.