IV. fejezet: Szülők nélkül

Berontottam a szobába, de Harry-t nem találtam sehol. Istenem, miért pont ilyenkor kell ennek elkóricálnia? Elindultam a keresésére.
-Harryyy! Merre vagy? Gyere már elő! Harryyy! Ne szórakozz már velem! Ha-ebben a pillanatban valaki rám ugrott hátulról. Azt hittem, menten kiugrik a szívem. Arra eszméltem, hogy ez a valaki dől a röhögéstől.
-Úristen, látnád magad!-Harry alig bírta abbahagyni a röhögést.
-Harry, ha még egyszer ezt csinálod, az utcán fogsz aludni!
-Jól van, oké, oké, többet nem fog előfordulni!-mondta, de még mindig nevetve.
-Na persze.-mondtam olyan hangnemben, mint aki most szívesen megfojtana valakit.
-Amúgy miért kerestél ennyire?-kérdezte Harry, és közben a könnyeit törölgette.
-A szüleim egy hónapig nem lesznek itthon, szóval addig kettesben leszünk.-mondtam kicsit idegesen.
Harry ledermedt. Nem csodálom, nekem is ez volt a véleményem... Egy ideig egyikünk se tudott semmit kinyögni. Aztán én törtem meg a csendet:
-Na, erre enni kell.-mondtam.
-Ilyenkor nem inni szokás?-kérdezte Harry meglepődve.
-Nálunk nem, és különben is, kiskorúak vagyunk!-mondtam "felelősségteljes" hangnemben.
-Ja, ez mondjuk igaz...-mondta Harry.
-Lemegyek, csinálok valami kaját. Kérsz te is?
-Nem, diétázom, hát persze, hogy kérek!-mondta Harry gúnyosan.
-Harry herceg, ha nem szándékozik érthetően beszélni, nem áll módomban kiszolgálni!-mondtam "durcásan".-Na kapcsolj be valami filmet, mindjárt jövök.
Lementem a konyhába, és összedobtam valami kaját.
Mire felértem, a film már elkezdődött, és Harry az ágyamban feküdt.
-Mr. Styles, tisztelettel közlöm, hogy ez az én ágyam, és egyenlőre még nem szeretnék férfit látni benne!
-Hát azzal már elkéstél!-mondta nevetve.-De ahelyett, hogy ezen idegeskednél, gyere, csüccs le!
-Legyen!-mondtam, és leültem mellé a kajás tálcával a kezemben.
Odaadtam Harry-nek az adagját. Neki 4 szenyót csináltam, magamnak 5-öt. Sokat tudok enni, de nem látszik rajtam, mert rendszeresen sportolok.
-Hű, te aztán beles vagy!-mondta csodálkozva.-és azt mind meg fogod enni?
-Persze, mit gondolsz, miért csináltam magamnak ennyit?-kérdeztem.
-Hát oké.-mondta Harry, és néztük a filmet. Valami vígjátékot néztünk, de annyi filmem van, hogy már a címére sem emlékszem.
-Na, ez jó volt.-mondtam. Harry kerek szemekkel nézett az üres tányéromra.
-Hallod, asszem Niallal sok közös van bennetek!-mondta.
-Miért?-kérdeztem nevetve.
-Szőke haj, kék szem, igen tág gyomor... Hogy a francba fért beléd ennyi kaja?-Harry még mindig nem hitt a szemének.
-Az élet nagy rejtelme... Na, mentem zuhanyozni! Ne leskelődj, mert megbánod!-mondtam "fenyegetően".
-Ne aggódj, tartom magam!-mondta mosolyogva.
Fürdés közben azon gondolkodtam, hogy egész jófej srác a kinézetéhez képest ez a Harry gyerek. Lehet, hogy egyszer még jóban leszünk.
Kimentem, aztán ő következett.
Harry szemszöge:
Egész rendes lánynak tűnik, pedig az elején még nem úgy tűnt, hogy jól megleszünk!
Kimentem a fürdőszobából, de Joulie már megint evett.
-Joulie, mondd csak, milyen időközönként szoktál enni?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-1. Csukd be a szád, mert még belerepül valami. 2. Most vacsorázom, az előző az uzsi volt 3. Naponta 5-ször, mert ez a normális.
-Na de ennyit? Hát te tudod!-mondtam, és annyiban hagytuk az egészet.
Joulie szemszöge:
Mit érdekli őt az, hogy mennyit eszem? Nem tök nyolc? Kicsit túl kíváncsi. Na mindegy.
-Álmos vagy?-kérdezte Harry, és ekkor észrevette a plüsscicám az ágyamban.
-Ne bántsd, gyerekkoromban kaptam a nagymamámtól. Isten nyugosztalja szegényt.-mondtam szomorúan.
-Jajj, ne haragudj, nem akartam rossz emlékeket felhozni, nagyon sajnálom!
Ezen nevetnem kellett. Ekkor elkezdett kotorászni a táskájában, és legnagyobb meglepetésemre egy ugyanolyan plüsscicát vett elő, mint az enyém.
-Azta, ezt nem néztem volna ki belőled!-mondtam csodálkozva.
-Odavagyok a cicákért, és ha már nem látom sokat a sajátom, legyen egy pótlék. Mindenhova magammal viszem.
-Jajj, de cuki valaki! Nehogy azt mondd, hogy ezzel akarsz bevágódni a lányoknál?
-Nem vicces. Komolyan beszéltem.
-Jól van, bocsi. Én is szeretem a cicákat, de nekem nem lehet sajátom.-mondtam szomorúan.
-Miért nem?-kérdezte Harry.
-Hát nem tudom, mikor anyumat megkérdeztem, azt mondta, hogy nem. Amikor meg megtudakoltam az okát, akkor jött a szokásos válasz: Azért, mert azt mondtam.
-Hát sajnálom, pedig nagyon aranyos állatok!
-Szerintem is! Na, mit csináljunk, este 11 van.
-Kérdezz-felelek mehet? Ha már úgyis meg akarjuk ismerni egymást!-mondta Harry.
-Benne vagyok!-mondtam mosolyogva.