LVII. fejezet: Isten veled!

Elérkezett az indulásom ideje. Mindenki szomorú volt. Én és Harry készen voltunk( szellemileg ), csak álltunk a reptéren, és öleltük egymást. Louis megpróbálta egy kicsit felvidítani Lindá-t, Niall, és Liam a padon ült, Zayn pedig bambult kifelé az ablakon. Hogy megmondjam az őszintét, egy kicsit bűntudatom volt a köztünk történtekkel kapcsolatban, de végül is nem értem, hogy képzelte, amit csinált( volna )... Tudta, hogy van nekem Harry, mégis elmondta... Na mindegy, remélem talál majd egy rendes barátnőt magának...

-Harry, nem akarok elmenni...-mondtam, és elsírtam magam.

-Tudom Joulie, én sem akarom, hogy elmenj!-mondta Harry, és még szorosabban átölelt.-De mindig hívunk majd, mindenkivel beszélhetsz, szóval semmi baj nem lesz! Ha meg majd a szüleid megenyhülnek, akkor visszaköltözöl!

Én csak bólogattam. Nem tudtam semmit kinyögni. Ekkor Harry megcsókolt.

-Ne sírj Beautiful, minden rendben lesz!-mondta Harry suttogva, de ő is elsírta magát. Elkezdett dúdolni. A dúdolásból átváltott éneklésre. A Moments-et énekelte. A fiúk is beszálltak. Adtak egy utolsó élő "koncertet" nekem. Még jobban elkezdtem sírni. Lejátszódott bennem minden. A találkozásunk pillanatától egészen mostanáig.

A hangosbemondó bemondta, hogy szálljunk fel a gépre. Megérkeztek anyuék. Egyenként elköszöntem mindenkitől.

-Amint megérkeztél, hívj!-mondta Harry.

-Rendben!-mondtam, és átöleltem.

-Joulie, mennünk kell!-mondta anya türelmetlenül.

-Mindjárt!-mondtam még mindig Harry-t ölelve. Harry megcsókolt.

-Ne legyetek cserediákok, oké?-kérdeztem mosolyogni próbálva.

-Nem leszünk, ne aggódj! Várok rád!-mondta Harry. Elengedtem, de még fogtuk egymás kezét. Anyu belém karolt, és elindultunk a bejárathoz. Nem engedtük el egymás kezét, de anyu egy erősebbet rántott, és így elváltunk. Ekkor megint elkezdtem sírni, és nem tudtam abbahagyni. Harry mutatta, hogy ne sírjak, de ő sem bírta.

Felszálltunk a gépbe, és elfoglaltuk a helyünket. Csak bámultam kifelé az ablakon. A gép elindult, és láttam, hogy valaki eszeveszetten rohan a váróteremből a géppel együtt, kezében egy hatalmas papírral. Amikor az épület vége volt, megállt, és felmutatta. "I Love You 4 ever, Beautiful" felirat volt rajta. Harry! Elkezdett integetni, és én is, de már nagyon nem látszott, viszont ő még mindig integetett, folytattam. Zokogni kezdtem. Még mindig integettem, és amikor már semmi nem látszott, a fejemet a magammal hozott kispárnába fúrtam. Nem érdekeltek a körülöttem ülők. Sőt, senki sem érdekelt, csak az a 6 idióta, akik megváltoztatták az életem.

Kaptam egy SMS-t.

"Ne sírj, Love! XX Harry"

Válaszoltam.

"Ne mondd, hogy te mosolyogsz! XXOO Joulie"

"Nem mosolygok, sőt... De nem az a feladatom, hogy megvigasztaljalak?"

Ezen elmosolyodtam.

"De :)"

"Lou azt üzeni, hogyha sírsz, rád uszítja Kevint! Nagyon vad ám, ne akard kipróbálni!"

Elnevettem magam.

"Lelkileg instabil állapotba hoztok! Az előbb sírtam, most meg nevetek!"

"Úgy-úgy! :)"

"Hamarosan nem lesz térerő, majd hívlak! XXOO Joulie"

Nem kaptam választ, mert nem volt már térerő. Egy fokkal már jobban éreztem magam. Harry mindig tudja, mivel kell felvidítani! Imádom azt a hülye fejét! Miért velem történik mindez?