LXII. fejezet: A pizza

*8 hónap múlva*
Már több, mint fél éve éltem a fiúk nélkül, kezdtem hozzászokni a helyzethez, persze mocskosul hiányoztak. Bár már nem jártak minden percben a fejemben.
A pocakom már egész szépen kikerekedett, kb. két hét, és babázhatok!
A barátaim nagyon rendesek, fél év alatt sikerült összebarátkoznom velük. Nagyon megértőek, sokat segítenek. Suliba ugye a helyzetem miatt nem kell járnom, szóval magántanárnál tanulok.
Délután átjöttek a barátnőim egy kicsit dumálni. Tartottunk egy olyan igazi kis csajos délutánt, aztán végül hazamentek.
Nagyon éhes voltam, de mivel lustaság level 100, megállapodtam magammal, hogy rendelek pizzát. Mivel anyuék "kegyesek" voltak, a vezetékest nem iktatták ki, azon hívtam őket. Amíg várakoztam, bekapcsoltam a TV-t.
"A One Direction európai turnékörúton!"-olvastam a címet. Nocsak, hogy felvitte az Isten a dolgukat!
Nem nagyon feledkeztem bele a dolgokba, mert csengettek. Előszedtem a pénztárcám, és ajtót nyitottam.
-Jó estét! Itt rendeltek pizzát?-kérdezte a pizzafutár fickó. Nagyon ismerős volt a hangja.
-Igen, köszönöm. Nagyon ismerős hangja van.-mondtam. Az arcából nem sokat láttam, mert a baseball sapit a fejébe húzta, és napszemüveg volt rajta. A haját nem láttam, biztos a sapka alá rejtette. De fogalmam sem volt, honnan ismerem.
-Lehet. Már biztos máskor is szállítottam önnek pizzát.-mondta.
-Nem, nem onnan... Valahonnan más helyről, de nem rémlik...-mondtam gondolkodva. Átvettem a pizzát.
-Hát akkor nem tudom...-mondta. A tekintete a hasamra esett.-Mennyi idős?
-Most vagyok vele a 9. hónapban.-mondtam.
-Értem.-mondta mosolyogva.-És az apuka?
-Hát az egy hosszú történet, fél éve sajnos vissza kellett ide költöznöm Londonból, és azóta nem hallottam túl sokat felőle. Nem tudom, ismeri-e a One Direction nevű fiúbandát. Hát az egyik taggal sikerült összejönnöm. A neve Harry Styles.-mondtam.
-Igen, ismerem a One Direction-t. Harry-t pedig személyesen is ismerem.-mondta mosolyogva.
-Komolyan? Honnan?-kérdeztem meglepődve.
-Egészen közelről...-mondta, majd levette a sapkáját, és a napszemüvegét.
Ledermedtem. A pizzás doboz kiesett a kezemből.
-Ha... Ha... Harry?-dadogtam magamon kívül.
-Igen.-mondta mosolyogva. Ekkor szorosan megölelt. Én is nagyon magamhoz szorítottam( már amennyire a hasamtól lehetett ). Egy ideig még azt hittem, álmodok, aztán mikor végre rájöttem, hogy ez a valóság, elsírtam magam. Harry megcsókolt.
-Ne haragudj, a tűrőképességemnek egy hete vége van... Nem bírtam már tovább nélküled...-mondta Harry, és közben letörölte a könnyeimet.
-Ne...Nem baj...-mondtam szipogva.-Istenem, el sem hiszem, hogy itt vagy!
-Pedig igen! Ne sírj, már minden rendben van!-mondta Harry, és megpuszilta a homlokom.
-Szeretlek!-mondtam suttogva.
-Én is nagyon!-mondta Harry.-Annyira örülök, hogy eljöttem! Többet nem engedlek el!
-Hát még én mennyire!-mondtam nevetve.-De hallod, neked nem turnén kéne lenned?
-Miért, nem tetszik, hogy itt vagyok?-kérdezte Harry.
-Te nagyon beteg vagy!-mondtam, és megcsókoltam.
-Na azért! Elvileg igen, de mivel a fiúk nem bírták tovább nézni azt, hogy mennyire ki vagyok bukva, szinte kirúgtak... Közölték velem, hogy nélküled ne menjek vissza...-mondta.
-Jövök nekik egyel... De hogy, tudod, hogy toronyban vagyok!-mondtam.
-Anyudék itthon vannak?-kérdezte Harry.
-Nem, ma, meg holnap se lesznek!Miért?-kérdeztem.
-Akkor jó! Költözöl szépen vissza! Segítek csomagolni!-mondta Harry.
-Meg akarsz szöktetni?-kérdeztem.
-Nem akarlak. Meg foglak szöktetni!-mondta Harry mosolyogva, és megcsókolt.
-Na, gyere be!-mondtam. Bementünk. Elkezdtem pakolni, de persze nem lett belőle semmi, mert Harry mindent meg akart csinálni helyettem.
Hajnali 3 lehetett, amikor úgy döntöttünk, hogy a többit holnap.
Lefeküdtünk, egy ideig néztük egymást, aztán elaludtunk.