LXI. fejezet: Egy kis vígasztalás

-Szia Joulie! Ömm... Hát költözünk vissza Londonból!-mondta Jason.
-Tényleg? Hogyhogy?-kérdeztem meglepődve.
-Anyumat visszahívták dolgozni, és még mindig velük élek. De miért hívtál? Nem úgy volt, hogy haragban vagyunk?-kérdezte Jason zavartan.
-Hát tudod... Na mindegy, nem találkozhatnánk? Ez nem telefontéma!-mondtam.
-Hát jó! Mikor, hol?-kérdezte.
-Mondjuk most a parkban?-kérdeztem.
-Jó, indulok!-mondta Jason, és letette.
*A parkban*
Jason hamar megérkezett.
-Szia! Na mondd, mi van?-kérdezte aggódva.
Elsírtam magam.
-Na, Joulie, ne sírj, mi a baj?-kérdezte Jason.
-Terhes vagyok Harry-től... Anyuék megharagudtak, és visszaköltöztünk, na és persze minden lehetőséget, hogy beszéljek a fiúkkal megtiltottak! Elkobozták a telefonom, a netet nem vezették be, és a vezetékest is ki akarják iktatni!-mondtam szipogva.
-Hát ez azért szemét dolog volt!-mondta Jason.
Semmit sem mondtam, csak sírtam. Jason letörölte a könnyeim, és elkezdett közeledni felém. Észbe kaptam, és megállítottam.
-Hé, hé, hé, hé... attól, hogy távol vagyunk, még nem azt jelenti, hogy nem Harry-t szeretem!-mondtam.
Visszahúzódott, és sétáltunk tovább.
Az út nagy részében én beszéltem, ő csak hallgatott. Tudtam, hogy nem túlzottan érti a dolgokat, de azért jó esett, hogy meghallgat.
Egy ideig még beszéltünk, aztán elköszöntünk egymástól. Egyedül mentem tovább. Kicsit még gondolkodtam, ezen az egész szitun. Kellene valami aranyközéputat keresni, ami anyuéknak is jó, meg nekem is. Mondjuk ilyen nincs, de hátha.
Közben elkezdett szakadni az eső. Ott voltam esernyő és kapucni nélkül, de annyira nem zavart. Szépen, nyugodtan hazasétáltam. Úgy éreztem magam, mint egy ázott kutya.
Egy újabb hisztire értem haza, anyum megint balhézott, mert apum megpróbálta meggyőzni. Velük nem törődve felmentem a szobámba.
Nagyon fáradt voltam, szóval lefeküdtem aludni.