XVI. fejezet: Baj van!

Harry másnap olyan volt, mint aki egy hete nem aludt. Fájt a feje, szédült, minden baja volt. Szinte egész délelőtt ágyban volt. Persze nekem kellett ellátni, mert a fiúk eléggé ódzkodtak az efféle dolgoktól.
Délutánra már teljesen jól lett, és Liam kitalálta, hogy menjünk el kirándulni. El is indultunk. Gyönyörű volt a vidék. Egy kicsit meredek volt a hegyoldal egy részen. Sok volt a kavics. Sikeresen megcsúsztam, és már estem volna lefelé, és azt hittem, mindennek vége, de abban a pillanatban Harry utánam kapott, visszarántott, és rám esett. Mivel mi voltunk az utolsók, egy kicsit lemaradtunk. Egy ideig csak néztük egymást, aztán Harry elkezdett közeledni. Már csak pár centire voltunk egymástól, amikor felocsúdtam, és megállítottam:
-Légyszíves ne, Harry, tudod, hogy nincs semmi köztünk...-mondtam, és a szívem dobbanásai közt alig volt egy picuri szünet.
-Jajj, ne haragudj, nem tudom, miért csináltam, csak-közbeszóltam.
-Jól van, lépjünk túl a dolgon! Na menjünk, mert egy kicsit lemaradtunk a többiektől!-mondtam, majd felkeltem, és elindultam.-Amúgy köszi az előbbit, ha te nem vagy, nekem annyi!
-Szívesen, de azt nem mondom, hogy máskor is, mert remélem, több ilyen nem lesz!-mondta Harry aggódva.
Hamar utolértük a többieket. Mentünk egyre feljebb, és feljebb. Ekkor elkezdett csöpögni az eső.
-Na, ez fantasztikus...-mondtam.
-Kéne keresnünk egy ideiglenes helyet, ahol meghúzódhatnánk.-mondta Liam.
-Nézzétek, ott van egy faja kis ház!-mondta Louis.
Elindultunk a ház felé. Bekopogtunk, de senki nem volt benn, szóval bementünk. A fiúk találtak takarókat, törölközőket, meg esernyőket.
-Na, szerintem én és Zayn elmegyünk, és keresünk embereket, hátha tudnak nekünk segíteni!-mondta Louis, mert hát persze, hogy eltévedtünk.
-Oké, én keresek térerőt, és hívok segítséget.-mondta Liam, és mind a hárman elindultak a dolgukra.
Egyedül maradtam Harry-vel. Megfogtam egy takarót, és betakaróztam, mert nagyon fáztam. Leültem Harry mellé.
-Nagyon fázol?-kérdezte aggódva.
-Hát eléggé...-mondtam vacogva.
-Átkarolhatlak?-kérdezte Harry, és éreztem, hogy nagyon szeretné, így hát engedtem.
-Rendben-mondtam, és Harry átkarolta a vállam. Tényleg nem fáztam már annyira.
-Köszönöm.-mondtam elégedetten.
-Nincs mit.-mondta.
Csend következett. Csak bámultunk magunk elé. Ekkor megszólaltam:
-Figyelj Harry, nem szeretném, ha amiatt lenne köztünk ilyen hangulat, hogy visszautasítottalak. Nagyon szeretlek, mint barát. Szeretnék veled úgy hülyéskedni, ahogy azt régen tettük.
-Elhiszem, de én nem tudok rád csak barátként tekinteni, ezt jobb, ha tudomásul veszed.-mondta Harry komolyan.
-Ezzel teljesen tisztában vagyok, csak nem szeretem, ha ilyenek miatt megy tönkre a hangulat.
-Értem. Hát akkor jobb, ha elfogadom a mostani helyzetet...-mondta Harry, és egy mosolyt erőltetett az arcára.
-Hát igen.-mondtam, és ránéztem. Erősebben tanulmányoztam az arcát. Gyönyörű zöldeskék szemei vannak. Ezt ki is nyilvánítottam, amit lehet, hogy nem kellett volna, de már késő volt:
-Milyen szép szemeid vannak!-mondtam, de azonnal el is fordultam, mert éreztem, hogy elvörösödök.
Harry nagyon meglepődött.
-Köszönöm. Magyarázatot nem várok.-mondta mosolyogva.
-Oké...-már sikerült lecsillapodnom.
Úristen, ezt miért csináltam? Most mit gondolhat rólam? Teljesen hülyét csináltam magamból!
Még mindig úgy ültünk. A fiúknak még se híre se hamva nem volt.