XXXI. fejezet: Balszerencsés séta

Már este volt, mire megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, és indultunk volna fel, de Harry megállított.
-Joulie, nem sétálunk még egy kicsit? Olyan jó levegő van!
-Dehogynem, még nem vagyok fáradt.
-Akkor rendben!-mondta Harry, a karját nyújtotta, és én belekaroltam, majd elmentünk a parkba.
Egy ideje sétáltunk, amikor hangokat hallottam a hátam mögött. Hátranéztem, de nem láttam ott senkit.
-Valami gond van?-kérdezte Harry.
-Nem, semmi.-mondtam, és még közelebb húzódtam hozzá.
Kisvártatva megint mocorgást hallottam.
-Harry, hallottad ezt?-kérdeztem, és annyira féltem, hogy sírva fakadtam.
-Igen. Semmi baj Joulie, itt vagyok melletted.-mondta Harry, és szorosan átölelt.
Kicsit még így álltunk.
-Szerintem már elmentek. Induljunk haza!-mondta Harry, és kézen fogott.
Nem annyira tiltakoztam, mivel iszonyatosan féltem.
Ekkor valaki előugrott a bokorból egy pisztollyal a kezében. A fegyver eldördült. A lövés felém irányult, de Harry elém ugrott, így a golyó őt találta el.
A támadó az esetet látva elfutott.
Harry a földön feküdt. Nem tudtam, mi van vele, él-e vagy nem. A hasából ömlött a vér.
Gyorsan hívtam a mentőket, és remegő hanggal elmondtam nekik e nevem, a hollétünk, és az eset súlyosságát. Amíg vártam, leguggoltam hozzá. A fejét az ölembe tettem, és megpróbáltam keltegetni.
-Harry, térj magadhoz, kérlek! Harry! Harry könyörgöm, ébredj!-mondtam sírva. Megnéztem a pulzusát. Még éreztem, de elég gyengén. Nem láttam már a könnyeimtől.
Ekkor megérkeztek a mentők. Gyorsan odasiettek, és megpróbálták stabilizálni Harry állapotát kisebb-nagyobb sikerekkel.
Berakták a mentőautóba, én pedig beültem mellé. Amint a kórházba értünk, Harry-t azonnal a műtőbe vitték.
Az orvosok közben értesítették Anne-t, és Gemmá-t. Ő sajnos a havazás miatt nem tudott hazajönni. Anne-el tartottuk egymásban a lelket.
A 2 órás műtét után a nővér kijött. Én rohamoztam meg elsőnek.
-Mi van Harry-vel?