XXXII. fejezet: Egy kicsit már bíztatóbb

A nővér így szólt:
-Már túl van az életveszélyen, a műtét sikeres volt, de még nem tért magához, valószínűleg a túl nagy vérveszteség miatt. A szervezete egyenlőre elég gyenge, amíg helyre nem áll, nem biztos, hogy felébred, de ez pár napon belül bekövetkezik, úgyhogy semmi ok a pánikra.-mondta a nővér az elején komoly, de aztán vidám arccal.
-És akkor az jónak számít?-kérdeztem szipogva.
-Igen, és hatalmas szerencséje van a fiatalúrnak, hogy a golyó nem jutott mélyre, így nem tett nagy kárt a szervekben.-mondta.
-Hál' Istennek!-mondta Anne.
-És mikortól látogatható?-kérdeztem.
.Még egy órát jobb, ha várnak.-mondta a nővér, és azzal elment.
Nem sokkal később megérkeztek a fiúk.
-Mi van vele? Most hogy van?-kérdezték kórusban.
Nagyjából ugyanazt mondtam el nekik, mint a nővér. Kicsit talán megnyugodhatott.
Az egy óra lassan telt el. Indultunk volna a kórterembe, de volt egy kis bökkenő.
-Mindenki bemegy?-kérdezte Liam.-7-en vagyunk!
-Joulie, te biztos maradsz, nem?-kérdezte Zayn.
-De...-mondtam.
-2 ember egyenlőre elég. Anne, bemész Joulie-val?-kérdezte Liam.
-Jövök majd holnap, ha már ennyien vagyunk.-mondta Anne.
-Biztos?-kérdezte Niall.
Bólogattak.
-Hazavigyem?-kérdezte Zayn.
-Az jó lenne!-mondta Liam.
-Akkor induljunk!-mondta Zayn, és elmentek.
Na, akkor Zayn és Anne kilőve. Ki marad?-kérdezte Liam.
-Maradjak?-kérdezte Louis.
-Aha. Akkor mi otthon megbeszéljük a holnapot. De azonnal hívjatok, ha van valami!-mondta Liam.
-Akkor mi bementünk.-mondta Louis.
Be is mentünk. Harry ott feküdt. Nagyon sápadt volt. Borzalmas volt így látni. Hibásnak éreztem magam. De ha fordítva lenne, biztos ő is így érezne.
Leültünk az ágy mellett lévő székekre. Elsírtam magam. Louis átölelt.
-Semmi gond Joulie, miattad úgyis fel fog kelni!-mondta Louis mosolyogva, de látszott rajta, hogy ő is fél.-Amúgy hogy történt ez az egész?
-Miután eljöttünk Anne-től, elmentünk még egy kicsit sétálni. Aztán hangokra lettem figyelmes újra, meg újra, és aztán valaki előugrott, és engem akart volna lelőni, de Harry elém ugrott, így őt érte a golyó.-mondtam még mindig sírva.
-Úristen, még jó, hogy nem lett bajod! Mostantól nagyon fogunk rád figyelni, és asszem Harry is ezek után.-mondta Louis aggódva.
-Félek nagyon. Ha már már most le akart lőni, akkor nem is tudom, mi lesz ezek után!-mondtam.
-Semmi, mert figyelni fogunk.-mondta Louis.-A Superman & Pussymagnet duó, na meg persze a többiek, és a szüleid!
Ezen elnevettem magam.
-Na ez a beszéd!-mondta Louis.-Tessék, itt egy zsepi.
-Köszi.-mondtam, és letöröltem a könnyeimet.
-Hallod, Harry nagyon ki volt ám bukva, amikor szakítottatok!-mondta Louis.
-Tényleg?-kérdeztem.
-Aha! Nagyon féltékeny volt arra gyerekre, azt hitte, hogy őt szereted, mert Harry nagyon szeret téged.
-Hát őt sem az eszéért szeretjük!-mondtam nevetve.
-Az biztos! Játszotta a keménylegényt, közben már a szakítás után 5 perccel kibékült volna veled!-mondta Louis nevetve.
-Én is! De hát jobb később, mint soha!-mondtam.
-Bizony! Van itt takaró?
-Azon ülünk!
-Jé, tényleg!
Kivettük magunk alól a takarókat, és magunkra terítettük. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán én letettem a fejem Harry ágyára, és elnyomott az álom.